Nagyné Molnár Éva vagyok, Nádudvar,Lázár Gyula u. 9. sz. alatt lakom. Tősgyökeres nádudvariként, itt születtem én is és a férjem is. Van két fiam, mindketten családosak , egy tündéri kislány és két kisfiú unokám, akik a család szemefényei. Érettségi óta egy helyen, a Nagisz Zrt-nél (akkori Vörös Csillag Tsz) dolgozok TB ügyintézőként.
A grillázskészítéssel 2002 óta foglalkozom.
Az anyukám 60. születésnapjára rendeltem egy tortát Szűcsné Rózsika nénitől,- akitől máskor is rendeltünk már-és érdeklődtem, hogy készíti. Ő ajánlotta fel, hogy megmutatja, így együtt készítettük el az első tortámat. Igaz az én munkám abban még igazán kevés volt.
Utána otthon már egyedül próbálgattam, eleinte a családban ajándékba, később
már a bátrabbak rendeltek is tőlem. Mostmár az a kevés hétvége, amikor nem tortázok.
2005.-ben ismerkedtem meg Fekete Józsefné Emikével és résztvettem a HOVENTÁN, ahol az Ő irányításával, 27 társammal építettünk egy 3,63méter magas grillázstortát, amely Guinnes-rekord lett.
Itt ismerkedtem meg a földesi Szalontainé Terikével, aki nagyon sok segítséget adott, az Ő útmutatásai alapján tanultam meg az álló-csipkekészítést, ami engem azóta is rabul ejt. Ott hívott meg bennünket Klapka György, Milota polgármestere a Diófesztiválra. Azóta minden évben résztveszek ezen a Fesztiválon.
Résztvettem már több alkalommal helyben a Pásztornapon és a Város napján , kiállítottam Jásztelken, Tiszaföldváron az Artisztika Kupán, Debrecenben az I.és II. Mézeskalács Fesztiválon, Tápióbicskén,ahol aranydiplomát kaptam.
Meghívást kaptam az UKBA-ra is, ott is kiállíthattam 25 társammal együtt.
2014.-ben elnyertem a Hajdú-Bihari Minőségi Termék Díjat.
Mindig is csodáltam, hogy lehet elkészíteni egy ilyen csodát, amelynek mostmár én is művelője vagyok, mégha sok tanulnivalóm is akad, amit bárkitől szívesen fogadok. Én is szívesen megmutatom, ha érdekel valakit az elkészítése.
Mindenkinek ajánlom, hogy kóstolja meg, mert nem csak finom és egészséges csemege, de szebbnél-szebb dolgokat lehet belőle nem kis kitartással varázsolni!
Sok szeretettel ajánlom: Nagyné Molnár Éva
|